4. Fejezet
Úgy éreztem, én vagyok a legboldogabb ember, hogy a karjaimban tarthatom őt, ki rabul ejtette szívemet. Nem tudtam hogy ez álom, vagy valóság. Ahogy egymást csókoltuk, a levegő hirtelen forrósodni kezdet. Még soha nem éreztem ilyet. Pusztán a vágy, hogy csókoltam meleg ajkait, megőrjített. De sajnos ebből a csodás álomnak hitt valóságból hamar fel kellett ébrednem. Rá kellett jönnöm, hogy amit teszünk az nem helyes. Yukinak van már barátnője, és nem akarom, hogy szánalomból csinálja ezt. Amint erre rájöttem, hirtelen le szaladt egy-két könnycsepp az arcomon, de olyan ideges és mérges lettem, hogy azon nyomban lelöktem magamról Yukit, aki meglepetten nézett rám, és mielőtt feltette volna azt a bizonyos kérdést, hogy ˝miért?”, én könnyeimet törülve kiszaladtam a lakásból. Nem tudtam hová mehetnék, így csak az utcán bolyongtam, majd leültem egy padra, ami egy kis parkhoz tartozott. Néztem az autókat, és folyton az járt a fejemben, hogy miért? Teljesen össze vagyok zavarodva. Rengeteg megválaszolatlan kérdés cikázik a fejemben, amire csak ő tudja a választ. De még nem mehetek haza, hiszen túlságosan zaklatott vagyok, és nem bírnám elviselni, ha azt mondaná csak azért tette, hogy itt maradjak, mint a barátja. De akkor ha így gondolja, hogy csak barátok vagyunk, akkor miért csókolt meg és tepert le az ágyra? Miközben ezeken a kérdéseken gondolkodtam, észre sem vettem, hogy eltelt az idő és nem vagyok egyedül.
- Hát te meg mit ücsörögsz itt egymagad?
- Csak ki szellőztetem a fejem. És te mit csinálsz itt ilyenkor?
- Még nem szoktam meg az idő eltolódást. És szomjas voltam így lejöttem venni valamit.
- Értem.
- Feljössz egy meleg kakaóra? Mindig is szeretted, amikor csináltam neked, mikor nem bírtál aludni.
- Hát nincs jobb dolgom. Odahaza amúgy is úgy tudják, nálad vagyok éjszaka.
- Akkor induljunk is.
- Rendben.
Nem tudtam, hogy jó ötlet e felmenni Edwardhoz, hiszen nemrég szerelmet vallott, és meg csókolt. De gondoltam, ha próbálkozik, úgy sem hagyom magam. Elvégre én Yukit szeretem, és nem tudom csak úgy elfelejteni őt. Miközben elgondolkodtam, megérkeztünk a hotelbe. Elég puccos helynek néz ki és nagyon elegáns, ahogy az el is várható egy ötcsillagos hoteltől. A szoba a 9. emeleten van. Beszálltunk a liftbe, de közben nem szóltunk egymáshoz. Nem is tudtam volna mit mondani, hiszen teljesen ki voltam merülve, hiszen hosszú volt a mai nap. Ahogy bementünk az ajtón, hirtelen még a lélegzetem is elállt a csodás látványtól. Edward azonnal el is tűnt, amíg én az államat kapargattam kiskanállal a földről.
- Meddig ácsorogsz még ott? Kész a kakaó. Gyere és ülj le!
Mintha parancsot teljesítenék, azonnal mozdultam és odasétáltam a kanapéhoz, majd helyet foglaltam, és kortyolgatni kezdtem a meleg italomat.
- Szóval mi a probléma?
- Honnan veszed, hogy van valami?
- Ne nézz madárnak. Láttam, hogy sírtál és hogy nagyon ki vagy valami miatt. Ha miattam borultál ki ennyire, akkor nagyon sajnálom, én nem akartalak megbántani…
- Nem, ez nem miattad van. Én…
- Ha nem akarod, nem muszáj elmondanod, de tudd, bármi történjék is én mindig itt leszek neked és meghallgatlak.
- De miért csinálod ezt? Nem értelek. Mikor kint voltam soha nem mondtad, vagy adtad jelét annak, hogy így éreznél irántam. Akkor meg miért?
- Még is hogy mondhattam volna el neked Akira? Hiszen a legjobb barátom voltál. Nem állhattam eléd csak úgy, hogy szeretlek!
- Akkor meg miért engedtél el? Még a reptérre sem jöttél ki!
- Az azért volt…mert…hogy is mondjam, elmondtam a szüleimnek, hogy így érzek irántad, és apu annyira kiakadt hogy meg vert, és közben azt üvöltötte, hogy milyen undorító vagyok, és hogy így nem is vagyok a fia. Majd bezárt a szobámba, és az ételt is csak a szobalány hozta fel. Sokáig tartott, míg megbékélt, persze az is közrejátszott, hogy anyám folyton sírt hogy ne csinálja ezt.
- És te ennek ellenére idejöttél miattam?
- Igen mert nagyon szeretlek, és tudom hogy egy kicsit elkéstem ezzel a vallomással, de még is azt szeretném, hogy gyere vissza velem.
- Nézd! Én nagyra értékelem mindazt, amit értem teszel, de már van valaki, akibe szerelmes vagyok. Sajnálom.
- Valahol a szívem mélyén éreztem, hogy így lesz. Irigylem azt az embert, aki így elcsavarta a fejed.
- Nincs miért, hiszen nem is tudja, hogy szeretem. Ha tudná, akkor valószínűleg megutálna.
- Ezt honnan veszed?
- Ő a legjobb barátom, és barátnője van. Így nem vagyok képes megmondani neki. De amikor megtudta, hogy lehet visszamegyek veled, hirtelen megcsókolt és arra kért maradjak.
- Ez akkor…csak nem arról a srácról beszélsz, akivel laksz?
- De igen.
- Azért ez elég ironikus. De akkor csak érez irántad valamit nem? Ha már ilyet tett és kért.
- Szerintem csak nem akar elveszíteni, mint barátot.
- Szerintem ez hülyeség. Az lesz a legjobb, ha megbeszéled vele a dolgot.
- Majd holnap. Itt aludhatok ma éjjel?
- Persze.
- Köszönöm.
- Nincs mit. De szeretném, hogy tudd, nem mondok le rólad olyan könnyen, viszont szeretném, ha boldog lennél. És kivárom a megfelelő alkalmat, és elérem, hogy belém szeress. Most pedig gyere, meg mutatom a szobádat.
Megragadta a csuklómat és maga után húzott. Két külön szoba volt, az egyik az enyém, a másik pedig Edwardé. Mindkét szoba hatalmas, és persze francia ágyas, ahogyan az elvárható egy luxus hoteltől. Az ágyon selyem lepedő és takaró volt, így nem is telt bele sok időbe, már el is aludtam.
Reggel mihelyst felébredtem, megreggeliztem. Ewdard nagyon finom reggelit tud készíteni. Utána pedig elbúcsúztam tőle, és jó utat kívántam hazafele. Persze próbált megint meggyőzni, hogy menjek vele, de hasztalan volt. Eldöntöttem, hogy haza megyek és bevallom Yukinak az érzéseimet, és majd lesz valahogy. Közel fél óra búcsúzkodás után sikerült is elindulnom. A házban mindenki ébren volt már. Gyorsan felmentem a szobába, és húztam magam után Yukit, aki éppen akkor jött ki a fürdőből.
- Mi az Akira? Hova húzol kora reggel?
- Csak gyere. Beszélni akarok veled.
Azzal a szobában is voltunk.
- Szeretném, ha végig hallgatnál.
- Rendben, de utána én is mondani akarok pár dolgot.
- Akkor kezd te!
- Rendben. Először is ne haragudj a tegnapi csók miatt. Nem gondoltam át mit cselekszem, és szeretném, ha elfelejtenénk, hisz tudod, nekem ott van Saya. Nem csaphatom be őt. Remélem megérted.
Vagy tíz perc hallgatás után sikerült összeszednem a bátorságom mondván magamban, ha megutál, akkor fogom, és vissza megyek Edwardal Amerikába.
- Akkor most én következem. Szeretném, hogy tudd, ami történt… tudod a csók, én nem bántam meg, mert nagyon szeretlek!
A választ nem vártam meg szinte azonnal a nyakába ugrottam zavaromban, és letepertem az ágyra, majd gyengéden megcsókoltam, úgy ahogy ő is tette tegnap. Persze nem ellenkezett. Ettől én olyan boldog és izgatott lettem, hogy a szívem majd ki esett a helyéről. Szerintem ezt ő is megérezte és a kezét a mellkasomra tette finoman.
- Ezt nem lehet, te is tudod. – azzal leszálltam róla szomorúan és felültem az ágy szélére. Majd hirtelen átölelt.
- Ne érts félre. Azért nem lehet, mert anyuék itthon vannak, és ráadásul reggel van. De köszönöm hogy elmondtad nekem mit is érzel. Én is szeretlek téged, bár nem mertem neked elmondani. Féltem mi lesz, ha te nem így érzel, de most olyan boldog vagyok.
Vagy tíz percig csak egymás karjaiban voltunk nyugodtan és boldogan. Ekkor még nem is sejtettük, hogy valaki meglátott minket….
Ahogy öleltük egymást, úgy éreztem, hogy szárnyalni tudnék a boldogságtól. De hirtelen belém hasított valami, és kibújtam az ölelő kezek közül.
- Várj! Azt mondtad, hogy te is szeretsz engem? De akkor mi van Sayával?
- Tudom hogy szörnyű, amit vele tettem, de csak azért jöttem össze vele, hogy téged el tudjalak felejteni. Amikor legelőször megcsókoltál olyan boldog voltam, és úgy döntöttem be vallom neked az érzéseimet. De amikor rád néztem, úgy éreztem, hogy te nem úgy érzel irántam és megbántad a dolgot. Így eldöntöttem hogy egy kicsit kerülni foglak téged. De persze te észre is vetted. Ezért sokat jártam át hozzájuk, és egyik nap megkérdezte, hogy mit érzek iránta. Persze nem mondhattam, hogy szeretem, mert az hazugság lett volna, így inkább nem feleltem neki. Aztán azt kérdezte, hogy van e valaki az életemben, akit szeretek, és én bólintottam, majd bevallotta nekem, hogy nagyon szerelmes belém, és mit szólnék hozzá, ha járnánk. Sokat töprengtem ezen, de ő azt mondta nem bánja, hogy mást szeretek. Én úgy gondoltam miért is ne. Hiszen szeret engem, és így könnyebben el tudlak felejteni téged. De persze ez nem így történt, hiszen mindennél jobban vágyok arra, hogy veled legyek, és átöleljelek, szeresselek.
- Én mindvégig szerettelek téged, és tényleg boldog vagyok, hogy te is így érzel!
Hosszas beszélgetés után észre vettük, hogy már majdnem este lett. Lementünk, hogy megvacsorázzunk. Az asztalnál kínos csend volt, és elég feszült a légkör. Ilyenkor jobb meg sem szólalni, hiszen úgy is a két lány miatt lehetett a veszekedés. Gyorsan megettem az ételt, és felmentem a szobába. Pár perc után Yuki is utánam jött, majd segített megágyazni, és mielőtt befeküdtünk aludni, adott egy jóéjt csókot.
Másnap reggel kicsit később keltem, de gondoltam ráérek lustizni egy kicsit, mivel úgy sincs első két óra mert a tanárnak dolga van. A mellettem lévő ágyra pillantottam, és meglepetten vettem észre hogy Yuki sehol. Magamra kaptam pár ruha darabot ami éppen a kezembe akadt, és lementem a konyhába.
- Jó reggelt! – köszöntem még kicsit álmos hangon.
Yuzu éppen a tányérokat fogta, de amint meglátott el is ejtette őket, ami persze azonnal szét tört a kövön. Oda léptem hogy segítsek összeszedni, és mikor egy nagyobb darabért nyúltam, véletlenül hozzáértem Yuzu kezéhez, mire a lány hátrébb húzódott kezét fogva, ahol megérintettem, és elpirult.
- Hagyd csak, majd én összeszedem, hogy nehogy megvágd magad!
- S..Sajnálom és köszi. –nyögte ki zavarodottan.
- Hát itt meg mi történt? –toppant be Yuki.
- Ügyetlen voltam és elejtettem néhány tányért, Yuzu meg segíteni akart összeszedni. Ugye? – pillantottam a még mindig zavarban lévő lányra.
Tudtam, ha elmondom az igazat akkor megint veszekedés lesz.
- Yuzu te menny fel, és moss kezet, addig Akirával összetakarítunk.
Szegény lány gyorsan el is viharzott, én pedig folytatni akartam amit elkezdtem, amikor hirtelen Yuki megragadta az egyik csuklómat, majd neki nyomott a konyhaszekrénynek és hirtelen megcsókolt. Olyan szenvedélyesen csókolt, hogy még azt is elfelejtettem, hol vagyok, és mikor már mindketten szinte levegőért kapkodtunk, elváltak ajkaink.
- Jó reggelt! Sajnálom, hogy nem voltam melletted, amikor felébredtél, de hoztam neked reggelit. – mosolyodott el kedvesen Yuki.
Ettől a pár mondattól a szívem hevesen verni kezdett, köszönetképpen meg akartam csókolni, hogy érezze, mennyire boldoggá tett ezzel az apró gesztussal.
- Yuki én…
De a mondatot nem bírtam befejezni, ugyanis csengettek. Yuzu viharzott le a lépcsőn hogy ajtót nyisson.
- á szia! Gyere be, bátyus éppen a konyhában van!
- Rendben és köszönöm.
Ahogy meghallottam azt az ismerős hangot, úgy éreztem kővé dermedek, de ahogy Yukira pillantottam, úgy tűnt számára ez még kínosabb mint nekem.
- Jó reggelt Yuki-kun.
- Neked is Saya-chan. Hogy-hogy eljöttél?
- Tudom, hogy nem beszéltük meg, de gondoltam mehetnénk együtt suliba.
Ekkor Yuki rám nézett, mire én csak bólintottam, hogy felőlem rendben van.
- Rendben mehetünk együtt, mindjárt hozom a cuccomat.
Fel is rohant gyorsan az emeletre.
- És hogy vagy Saya-chan?
- Köszönöm remekül. Olyan boldog vagyok mióta Yuki-kun és én összejöttünk. Tudod, már régóta szeretem őt, de folyton veled volt, így sosem tudtam elmondani neki. Így mikor rászántam magam hogy bevallom, nagyon örültem, hogy nem utasított el. Tudod ő a mindenem, és azt hiszem, belehalnék, ha elveszíteném.
Miközben arról mesélt menyire boldog, a szívem összeszorult a fájdalomtól, hiszen miattam veszíti el azt az embert, aki a legfontosabb számára.
- Mehetünk is. – viharzott le Yuki. – Előre mentünk, majd suliba találkozunk
Kikísértem őket a kapuig, majd szomorúan ballagtam vissza a házba, az arcomon pedig legördült pár könnycsepp. Gyorsan letöröltem, hogy senki se vegye észre.
- Miért engedted el így őket? – szegeződött nekem a kérdés.
- ….
- Tudom, hogy szereted bátyust. Tegnap láttalak titeket.
Hirtelen az ütő is megállt bennem erre a mondatra.
- Azt nem tudom, hogy bátyus hogyan érez irántad, de ha te tényleg szereted, akkor harcolj érte, és ne engedd át másnak.
Mihelyt befejezte a mondandóját, el is viharzott a szobájába, én pedig csak álltam szótlanul és meglepődve. Még is mit kéne tennem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése