2. Fejezet
Már eltelt egy hónap, mióta a szüleim meghaltak. Azóta folyton csak a tanulásra koncentráltam, mert nemsoká jönnek a felvételi vizsgák. Úgy döntöttem, megpróbálok bejutni valamelyik egyetemre. A szüleim is azt szerették volna hogy bekerüljek valamelyikre, és remélem hogy sikerül is és büszkék lesznek rám.
- Jó reggelt Akira!
- Jó reggelt Ryou!
- Tudod már mit fogsz csinálni a tavaszi szünetben?
- Még nem tudom, de valószínű hogy készülök a vizsgákra.
- Ugyan már Akira! Néha neked is lazítanod kellene. Tudod már mit szeretnél csinálni ha leérettségiztünk?
- Még nem sikerült eldöntenem. De ha minden jól megy akkor egyetemre megyek.
- Értem.
- Ryou-senpai! Várj meg kérlek! – szólt egy hang a hátunk mögül.
- Ó Sakura-chan. Valami gond van?
- Nem igazán. Csak azt szerettem volna… ha együtt megyünk iskolába. – pirul el.
- Akkor én előre megyek. Majd beszélünk bent. Sziasztok!
- Szia! – szólt félénken a lány.
- Később még folytatjuk a beszélgetést Akira!
- Rendben.- aztán intettem nekik, és ballagtam tovább a suliba.
Egész úton azon gondolkodtam miközben a cseresznyefa virágaiban gyönyörködtem amik úgy hullottak a földre a lágy szellőtől, mint a frissen hullott hópehely, hogy mit is fogok csinálni az alatt az egy hét alatt amíg tart a szünet. Miközben ábrándoztam be is értem az iskolába. Leültem a helyemre ahogy mindig szoktam. Bámultam ki az ablakon és néztem ahogy Ryou és Sakura kéz a kézben jönnek együtt. Nagyon boldognak látszottak, Sakura mindig csak mosolygott, ami nagyon elbűvölő volt még nekem is. Pedig nem is tetszett. Csak valahogy jó volt őket együtt látni. Látni mennyire is szerelmesek egymásba. Ekkor hirtelen elkapott az az érzés, hogy én milyen magányos vagyok. Pedig nem voltam az, hiszen itt volt nekem Yuki és az új családom. De amikor Yuki-val vagyok, valahogy sikerül megfeledkeznem mindenről. Egyszerűen jól érzem magam. Amint erre gondoltam, az emlegetett személy meg is jelent a teremben. Ma nem együtt jöttünk, mert most előbb indultam el, mert kicsit magányra vágytam, hogy átgondolhassak néhány dolgot, amit persze ő nem tudott mire vélni. Látszott azon a gyönyörű arcán hogy most duzzog rám. Egész délelőtt hozzám sem szólt. Ebédelni kimentem a tetőre a többiekhez. Yuki nem tudom hova lett de nem láttam sehol. Pedig mindig velünk ebédel.
- Valami gond van Akira? – kérdezte Takumi.
- Nem nincs semmi. Miért?
- Csak mert ma mintha nem is itt lennél. És úgy látszik hogy valamin összevesztetek Yuki-val, mert még ebédelni se jött velünk.
- Reggel kicsit duzzogott amiért egyedül jöttem suliba. Ennyi
- Jaj ugyan már ne faggasd ennyit Takumi!- szólt rá Ryou.
- Különben is. Én úgy tudom, hogy az egyik szünetben találkozott Saya-val, és valami olyasmit mondott hogy szeretné ha vele ebédelne meg minden. Ha jól láttam még bentót is készített. Biztos vele van most.
- Ha megbocsátotok…mindjárt jövök.
- Hova mész Akira?
- Csak a mosdóba.
- Oké siess vissza. Van egy meglepetésünk neked. – szólt utánam Takumi.
Hirtelen elrohantam, mintha valaki kergetne. Pedig csak a mosdóig mentem. Szerencsére senki sem volt bent, így gyorsan magamra zártam egy ajtót, és a földre estem, miközben zokogni kezdtem. Nem értettem mi bajom lehet. Hiszen örülnöm kellene amiért Yuki talált egy lányt , aki aranyos is. De ehelyett féltékenységet éreztem, ami kicsit megrémített. Majd olyan gondolatom támadt, hogy csak magamnak akarom őt. Ekkor abba hagytam a sírást. Nem értettem a bennem kavargó érzéseket, amik ilyen hirtelen törtek elő belőlem. Úgy éreztem szánalmas vagyok. Hogy gondolhatok olyanokra hogy csak magamnak akarom? Hiszen fiú ő is mint én, ráadásul a legjobb barátom. Hogy érezhetem ezt?
Miután kicsit lenyugodtam, és megmostam az arcomat, vissza mentem a többiekhez.
- Akira de jó hogy megjöttél végre! Úgy gondoltuk a fiúkkal, hogy ma este rendezünk neked egy amolyan üdvözlő bulit. Tudom hogy már egy ideje hogy vissza jöttél közénk, de még nem ünnepeltük meg. Jobb mint otthon kuksolni nem? Mit szólsz hozzá? Van kedved jönni?
- Hát nem tudom hogy elengednek-e. Meg nem is igazán van kedvem bulizgatni.
- Ugyan ne legyél már ilyen Akira. Biztos elengednek pár órára nem? Meg Yuki is jön. Az előbb volt itt és azt mondta benne van meg hogy jó ötlet.
- Naaa légyszi gyere! Jó lesz meglátod!
- Na jó. És mikor?
- Mondjuk ma este? Hiszen holnaptól már tavaszi szünet.
- Oké. De nem maradunk sokáig.
- Rendben. De jó lesz meglátod!
Szerencsére senki sem vette észre hogy pár perce még bőgtem. Miután végeztünk az ebéddel, vissza mentünk az osztályba. Yuki már ott volt, és úgy látszott rajta hogy már nem haragszik.
- Még mindig haragszol rám?- kérdeztem halkan és leültem mellé.
- Nem haragszom. Miből gondoltad?
- Hát reggel óta hozzám se szólsz és még ebédelni sem jöttél…
- Bocsi de dolgom volt.
- Azt hallottam hogy Saya-val voltál. – kicsit elhúztam a szám erre a mondatra.
- Igen. Meg hívott ebédelni, és ő maga csinált nekem bentót.
- Igazán? Örülök. – Próbáltam egy erőltetett mosolyt az arcomra csalni.
- Minek?
- Hogy találtál egy ilyen remek lányt, aki még bentót is csinál a kedvedért. Biztos nagyon oda van érted.
- Nem tudom, de nem is érdekel. Amúgy tisztára úgy beszélsz, mintha féltékeny lennél.
- Nem vagyok az. Miért lennék? Azzal töltöd az idődet akivel akarod.
- Hát igen. De hagyjuk ezt a témát most.
- Rendben.
- Amúgy szerettem volna bocsánatot kérni, amiért olyan goromba voltam veled reggel. Biztos találkoztál valakivel, ezért nem akartál megvárni…
- Ez nem igaz, csak szerettem volna kicsit egyedül lenni és gondolkodni.
- Értem. – mosolyodott el miközben rám nézett.
Akkor úgy éreztem, hogy inkább ő a féltékeny rám. Ettől kicsit boldog voltam. Szívem szerint magamhoz öleltem volna, hogy nincs miért.
- Ja tényleg. Akkor jössz este?- már teljesen máshogy beszélt mint előbb.
- Persze szeretnék menni. Feltéve ha elengednek.
- Majd én megfűzöm anyut ne aggódj. És úgy készülj, hogy nem jövünk haza.
- Mii????
- Most miért nézel így? Nem mondták a többiek hogy mi lesz?
- Nem. Nem mondták.
- Takumi szülei nem lesznek otthon és náluk leszünk hogy megünnepeljük a visszatérésedet. Amúgy neked semmit nem kell hoznod. Mi fizetünk mindent csak az a dolgod, hogy jól érezd magad!
- Rendben. – mosolyodtam el.
Be is csengettek. Már nagyon izgatott vagyok. Alig vártam, hogy teljenek az órák. Mióta volt a baleset, nem voltam szórakozni sehol, csak a négy fal között gubbasztottam, és tanultam. Kíváncsi vagyok, milyen lesz az este…
Amíg én készülődtem a bulira, addig Yuki hangját hallottam amint épp próbálja meggyőzni az édesanyját hogy engedjen el minket.10 perc könyörgés után persze beadta a derekát, majd hirtelen Yuki viharzott fel az emeletre hogy felöltözzön. Mivel én már kész voltam, lementem addig a földszintre. Egy kék koptatott farmert viseltem egy sima fehér inggel. Nem voltam valami elegáns, de gondoltam minek is hiszen csak egy kisebb házibuli lesz ahol csak néhány barát lesz. Miközben elbambultam, Yuzu jött le a lépcsőn karba tett kézzel.
- De jó nektek hogy bulizni mentek. Engem bezzeg sehova nem enged anyu.- háborgott szegény, és bevágta a durcit.
- Ez csak egy kisebb üdvözlő buli lesz nem több.
- Akkor a bátyus miért öltözött ki?
Néztem egy nagyot, mert mihelyt kimondta, megláttam Yukit ahogy jön a lépcsőn lefelé. Egy fekete feszes farmer volt rajta amiben egy fekete és szegeccsel kirakott öv díszelgett, és egy fehér ing volt ami a nyakánál ki volt gombolva. A fekete haja szépen befésülve omlott a vállaira. Egyszerűen lélegzet elállító volt. Nyeltem is egy nagyot mikor megláttam.
- Yuki miért vagy így kiöltözve? Nem csak Takumi-ékhoz megyünk?
- Nem is vagyok kiöltözve. És igen csak oda megyünk. Valami baj van?
- Nem nincsen. Csak ha tudom hogy így fogsz kinézni, akkor én is felvettem volna valami mást.
- Ugyan szerintem pont jól vagy így. Igaz Yuzu?
- Aha – pirult bele a lány amint végig nézett rajtam.
- Akkor azt hiszem indulhatunk is. Szia anyu! Majd holnap jövünk.
- Rendben vigyázzatok magatokra és jó mulatást. Aztán ne vigyétek túlzásba.
- Nem fogjuk. Elmentünk
- Sziasztok
Kiléptünk az ajtón és elindultunk. Takumi-ék háza nem volt messzi így gyalog mentünk.
- És kik lesznek még ott a bulin?
- Hát azt tudom hogy mi fiúk és pár lány is lesz.
Ettől azért kirázott a hideg, hiszen nem sok lányt ismertem. Az osztálytársakat leszámítva.
Az úton nem sokat beszélgettünk. Lassan a házhoz értünk. Már hallottuk a zenét.
- De jó itt van az ünnepelt is végre! – kiáltott fel Ryou aki éppen kint cigizett. Na ezt látta volna az anyja. – Mennyetek be. Már mindenki bent van és rátok vár.
Megfogadtuk a tanácsot és elindultunk befelé. A ház óriási volt, pedig csak egyszintes és két szobás. A nappali volt berendezve a bulinak. Tisztára úgy nézett ki, mintha szilveszteri buli lenne. A redőny le volt engedve és a sarokban volt egy diszkó lámpa, ami remek fényt csinált. Az asztal közelebb volt húzva az ablakhoz hogy nagyobb hely legyen, hátha valaki táncolni akar. Természetesen nem hiányozhatott néhány szendvics az asztalról és a lényeg a pia. Rengeteg féle volt. Látszott hogy jól felkészültek. A tévéhez oda volt készítve a playstation és a hozzá megfelelő játékok és persze a karaoki.
- Meddig ácsorogtok még ott? Gyertek beljebb!- szólt Takumi
Majd megláttam a mellette ülő Naokit. Éppen kártyáztak.
- Beszálltok ti is?
- Aha – szólt mögülem Yuki.
A tévé előtt pedig Sakura és Saya volt. Éppen játszottak valamivel.
- A lányok nagyon belemélyültek a játékba. Észre sem vették hogy megjöttetek. – nevetett Ryou aki épp akkor jött vissza a cigizésből.
- Na most hogy mindenki itt van azt hiszem koccinthatnánk.
Takumi lehalkította a zenét, majd elmondta a köszöntőt. Utána leültünk kártyázni.
- De jó hogy mind itt vagyunk. Így sokkal jobb játszani.
Hát igen. Gondoltam magamban. Úgy könnyű hogy aki veszít iszik játékot játszunk és mióta én itt vagyok azóta senki sem veszít csak én. Idő közben a lányok is megunták és csatlakoztak hozzánk. Egyre jobb lett a hangulat is. Miután meguntuk hogy én veszítek állandóan, inkább elkezdünk üvegezni és felelsz vagy mersz- játszani. Én ültem Yukival szemben, mellette Saya és Ryou, mellettem meg Sakura és Takumi és persze Naoki. Már mindenki kicsit be volt csípve. Ryou volt a soros hogy forgassa az üveget, ami Saya előtt ált meg.
- Felelsz vagy mersz? – kérdezte a lánytól.
- Mivel mindig feleltem, most azt hiszem merek.
- Oké. Akkor azt szeretném ha megcsókolnád Yukit.
- Mi????? – pirult bele teljesen szegény.
- Mi az megijedtél?
- Nem…. Csak…
- Semmi gond. – szólalt meg Yuki. – ha nem akarod nem kell erőltetni.
Ekkor hirtelen a lány odahajolt hogy megcsókolja. Engem hirtelen elöntött a düh és nem akartam hogy megtegye. Ezért azonnal kirohantam az udvarra.
- Mi a baj Akira? Rosszul vagy? Segítsek valamit.
- Nem nincs semmi baj. – mondtam szinte levegőért kapkodva.- menny vissza nyugodtan Yuki. Meg vagyok egyedül is.
- Innen nem úgy tűnik. Mi a baj?
Nem tudtam megszólalni, helyette hirtelen zokogni kezdtem. Mire persze a többiek is kijöttek.
- Mi a baj Akira? – kérdezte Ryou és Takumi szinte egyszerre.
- Nem tudom mi van, hirtelen zokogni kezdett. – mondta Yuki kicsit aggódva.- biztos kicsit sokat ivott. Bekísérhetem az egyik szobába?
- Persze gyertek csak.
Hirtelen Yuki megragadta a derekamat és elkezdett magával húzni a szoba felé.
- Mindjárt jövök csak ágyba dugom őt. – szólt még oda a többieknek.
- Biztos rendben lesz? - Kérdezte Sakura.
- Persze ne aggódj majd én gondoskodom róla.
Azzal mindenki visszament szórakozni, és csak én és Yuki maradtunk a szobába.
- Mi volt ez az egész? Mi a baj Akira?
- Nem tudom minden olyan zavaros.
- Feküdj be, mindjárt hozok takarót.
Kiviharzott a szobából, közben engem elnyomott az álom. Majd arra ébredtem hogy Yuki térdel felettem ahogy éppen betakargat. Kinyitottam a szemem és ahogy megláttam a gyönyörű zöld szemét, hirtelen megragadtam és magamhoz húztam, aztán pedig megcsókoltam. Magam sem tudom mi ütött belém, de úgy tűnt nem bánja a dolgot, ugyanis viszonozta. A nyelvünk összeért és finoman játszott egymással, amitől én teljesen beleremegtem. Aztán szétvált az ajkunk de csak azért hogy levegőt vegyünk. Úgy tűnt, mind a ketten nagyon élvezzük. Aztán Yuki hirtelen felpattant de én gyorsan magamra rántottam hogy ne tudjon szabadulni.
Reggel mikor felébredtem, szinte meztelen voltam és megláttam Yukit mellettem aki szintén olyan állapotban fekszik mellettem és alszik.
- Mi történt az éjszaka? – kérdeztem magamtól hangosan miközben fogtam a fejem, majd Yukira pillantottam…….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése