5. Fejezet
Miközben mentem az iskolába, azon gondolkodtam, hogy helyes e az, amit érzek Yuki iránt. Bár ő azt mondta, hogy viszont szeret engem, de valahogy mégis kétségeim támadnak a kapcsolatunkat illetően.
Mélázásomból a többiek zavartak meg. Egész úton azt hallgattam, hogy Takumi és Ryou hogy ugratják egymást, de nekem valahogy mégsem volt jókedvem. Gyorsan bementem az osztályba, láttam hogy Yuki sehol. Leültem a megszokott helyemre, és csak bámultam ki az ablakon. Próbáltam leplezni a bennem kavargó feszültséget, és kétségbeesést, de nem nagyon sikerült. Nem sokkal csengetés előtt jött Yuki, és persze egyből kiszúrta a rossz kedvem.
- Mi a baj? Olyan morcosnak tűnsz.
- Nincs semmi bajon. – vágtam oda neki durcán.
- Csak nem féltékeny vagy?
Kaptam fel a fejem hirtelen, és éreztem hogy az arcom lángba borul, és zavarba jövök.
Majd óvatosan megsimította az arcomat.
- Nincs miért féltékenynek lenned.- hajolt közelebb hogy a fülembe súgjon valamit, amitől úgy éreztem, megáll a szívem. Csak annyit mondott: Szeretlek.
Mire válaszolni tudtam volna, már becsöngettek és jött a tanár.
Ugyan azt mondta, hogy engem szeret, de mégis minden szünetben eltűnik. Már maga a gondolat is megőrjít, hogy Saya-val van. Még haza is egyedül mentem, mert valahova elmentek ketten. Haza érve egyből ledobtam a táskámat a földre, és zokogva az ágyra borultam. Annyit sírtam, hogy el is aludtam. Este egy puha meleg kéz ébresztett fel álmomból, ami az arcomat cirógatta, majd az ajkaimat. Meglepetten nyitottam ki szemeimet, majd ugrottam egy nagyot. Az ágy mellett Yuzut láttam. Annyira meglepett, hogy megszólalni sem bírtam, mire a lány kiviharzott a szobából. Teljesen összezavarodtam. Nem értem mi lehetett ez az egész. Csak nem…? Kaptam a számhoz a kezem, mert olyan érzésem volt, mintha valaki megcsókolt volna, és nedvesek voltak az ajkaim. Valaki megcsókolt, valaki, aki nem Yuki?! Ezek szerint Yuzu lehetett.
Tekintetem egyből a mellettem lévő üres ágyra szegeződött.
- Ezek szerint haza sem jött. Fenébe! - Mérgelődtem magamba és a párnába ütöttem.
Az elkövetkezendő pár napban szinte alig láttam Yukit, akkor is csak a suliban. Yuzu is folyamatosan kerül engem, én meg nem merek rákérdezni, mi is történt aznap este. Amióta alig találkozunk, olyan magányosnak érzem magam. Mintha a szívemből kitéptek volna egy darabot ismét. Próbálom magam lefoglalni valamivel, és elterelni a gondolataim, de nem megy. Úgy érzem elárultak engem. És nem értem miért volt jó ez az egész, amit velem művelt. Talán bosszúból, amiért nem voltam itt amikor elköltöztünk? Nem értettem.
Minél többet agyaltam rajta, annál több képtelen ötletem támadt. Úgy döntöttem, ma iskola után eléállok és megbeszéljük ezt az egészet, mert rossz ez a bizonytalanság.
Az utolsó óra pont tesi, így óra előtt mondtam neki, hogy utána beszéljünk. Hosszas gondolkodás után bele is ment.
Amint vége lett az órának, Yuki azonnal elrohant. Valahogy nem lepett meg, hogy felültetett. Biztos rohant egyenesen Sayához. Szomorú arccal elindultam hogy vegyek egy zuhanyt mielőtt haza mennék. Mikor beléptem az öltöző zuhanyzójába, azt hittem menten összeesek. Yuki zuhanyozott éppen, és logikusan teljesen meztelenül. A szívem őrült módjára kalapálni kezdett, majd levettem a rajtam lévő utolsó ruhadarabot, és elindultam hogy lezuhanyozzam én is. De akkor hirtelen megfordult, és ott álltunk egymással szemben tök pucéran. A szemem rögtön hatalmas férfiasságára tévedt, és éreztem magamon a perzselő tekintetét, ahogy végig méri testemet. Hirtelen erős vágyat éreztem, hogy legalább csak hagy értsem meg, legalább csak egyszer hagy öleljem a karjaim között. A fejemben folyton az ismétlődött, amit Yuzu mondott, hogy ha szeretem, harcoljak érte. Így erőt vettem magamon, és odasétáltam hozzá, majd lábujjhegyre állva megcsókoltam, és átkaroltam őt. De nem lökött el magától, inkább viszonozta. Mikor már mindketten alig kaptunk levegőt, elváltak ajkaink, és csak annyit mondtam:
- Szeretlek
Mire hevesen megcsókolt, és belemarkolt a fenekembe, azzal is közelebb húzva magához. Ahogy a testünk összeért, teljesen hatalmába kerített a vágy. Elengedte fenekemet, és kezét a férfiasságomra tette, majd húzogatni kezdte. Olyan jól csinálta, hogy egyből a tenyerébe élveztem.
- Sajnálom én…
De mielőtt bármit is szólhattam volna, szenvedélyesen megcsókolt újra és újra. Éreztem, hogy nagyon kíván engem, és enyhíteni akartam a szenvedésén. Kezemmel én is húzogatni kezdtem férfiasságát, és már éreztem, hogy nem kell sok, hogy elélvezzen ő is, de hirtelen elvette a kezem, és a fülembe lihegve csak annyit mondott:
- Szeretkezni akarok veled!
Elpirultam zavaromban, és így feleltem:
- Ha veled történik, nem bánom.
Kezemet a hideg csempének támasztottam, mire ő elkezdett tágítani. Először nagyon furcsa érzés volt, és fájt is, de olyan jól csinálta, hogy a fájdalom nem tartott sokáig. Mikor már kellően kitágultam, óvatosan belém vezette hatalmas férfiasságát, és hatalmas nyögések közepette egyé váltunk. Miközben szeretkeztünk, potyogtak a könnyeim a boldogságtól és állandóan a nevén szólítottam, és ő is a nevemet kiáltva élvezet el bennem, amitől sikerült nekem is még egyszer a csúcsra jutnom. Olyan boldog voltam, de ahogy rápillantottam Yukira, rajta éppen az ellenkezője tükröződött. Gyorsan magára vette a cuccait, és könnyek között csak annyit mondott:
- Sajnálom
És kiviharzott. Bennem ismét egy világ omlott össze hirtelen. Ököllel verni kezdtem a csempét, majd a földre zuhantam és sírtam. Talán most értettem meg, hogy nem lehetünk együtt, és ez volt a búcsúnk. Fájt, mert nem akartam elválni tőle.
Fel öltöztem én is, és haza indultam. A kapuban már ott állt Saya, és Yukit várta éppen. Lehajtott fejjel mentem el mellette, és akkor majdnem Yukiba ütköztem, aki éppen rohant lefelé a lépcsőn. Nem szólt semmit, még csak rám se nézett.
Bementem a szobába, és az ágyra dőltem, miközben megint sírni kezdtem. Közben halk kopogás hallatszott. Gyorsan letöröltem könnyeim, és kinyitottam az ajtót. Yuzu volt az.
- Mit szeretnél? – kérdeztem tőle.
- Csak kíváncsi voltam hogy érzed magad.
- Most már látod hogy jól. Kérlek meny el! – készültem vissza csukni az ajtót, de nem engedte.
- Látom hogy nem vagy jól! Addig nem megyek sehova míg el nem mondod!
- Hmm…Tégy amit akarsz.
Azzal ott hagytam őt az ajtóba, és leültem az ágy szélére, ő pedig bezárta az ajtót, majd pedig mellém ült. Én a falhoz dőlve, térdeimet felhúzva a plafont bámultam. A csönd kezdett egyre kínosabb lenni számomra.
- Miért vagy itt? Nincs jobb dolgod? – kérdeztem kicsit flegmán tőle.
- Én….Én…. – kezdte tördelni a kezét zavarában.-
- Elmondod még ma, vagy csak dadogni fogsz?
- Kérlek, ne beszélj így velem. Ez az egész nekem is nagyon kínos.
- Sajnálom, ne haragudj! Csak elég rossz hangulatban vagyok.
- Bátyus miatt?
- Valami olyasmi! – Húztam mosolyra a számat, miközben a szememből megindult pár kósza könnycsepp.-
- Tudod Akira-kun, én azt hiszem….azt hiszem, szeretlek téged. És nem akarom hogy szomorú légy! – tört ki belőle hirtelen.-
- Köszönöm hogy elmondtad nekem, de én nem tudom viszonozni az érzéseidet. Sajnálom! Tényleg sajnálom!
Ekkor hirtelen minden fájdalmam előtört belőlem, és úgy sírtam mint egy kisgyerek, akinek elvették a kedvenc játékát. Yuzu odabújt hozzám, és lágyan simogatni kezdte a fejem.
- Tudom, hogy nem bírod viszonozni az érzéseimet, épp ezért nem kértem tőled semmit. Most pedig kérlek, ne sírj így, mert az én szívem is megszakad!
Éreztem azokat a meleg könnycseppeket a vállamon. Magam sem tudom meddig lehettünk így. Mikor már kicsit megnyugodtam, kiment a szobából hogy pihenni tudjak.
Egész este nem aludtam semmit sem, ráadásul Yuki haza sem jött. Sokat gondolkodtam mit rontottam el, de választ nem kaptam a kérdéseimre, csak sírtam és sírtam.
Mivel rengeteg időm volt gondolkodni kettőnkön, kitaláltam mi lehetne a legjobb mindenki számára.
Szombaton délelőtt összehívtam az egész családod, persze Yuki ekkor sem volt itthon, és közöltem mindenkivel mire jutottam:
- Jövő héten vége a vizsgáknak, és elköltözöm!....
Mindenki kérdezte miért ez a hirtelen döntés, de nem tudtam felelni, csak fájdalmas tekintettel Yuzu-ra néztem, akit hirtelen összeomlott a sokktól…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése